Hát megjöttem. Már lassan két nap eltelt, de olyan, mintha már egy hete itt lennék. Az utazásról sokat nem érdemes írni, a repülés jó volt, mint mindig – aludtam, ettem, aludtam. Az izgatottság elmaradt, se a reptéren, se a repülőn nem éreztem semmit, bár leszálláskor volt bennem némi vizsgadrukk, de az is elmúlt, amikor találkoztunk a Kaszperrel és Andrással. Tulajdonképpen olyan, mintha csak elutaztunk volna a haverokhoz, annyi itt az ismerős, vagy akit nem ismerünk, de segít. A kocsiból látni a homokos köves pusztaságot már nagyon jó érzés volt. A másik pedig a szag. Ahogy leszálltunk a gépről, egyből éreztük ezt a jellegzetes keletszagot – mintha csak egy pesti keleti fűszerárus mellet mentünk volna el. Pedig a reptér elég messze van a várostól. A gép éjjel három körül érkezett, de mikor beértünk az óvárosba, azért elmentünk kicsit körbejárni. Épp amikor elindultunk szólaltak meg a müezzinek, hangjuk belepte az egész várost, még itt a keresztény negyedben is. A város egyszerűen gyönyörű, bár az én ízlésem nem mérvadó, hiszen megőrülök a sikátorokért és romos vályogházakért, még a kosz sem zavar. Nem csalódtam a látványban, imádom. Másnap szintén városnézés volt a program, körbejártuk az egész óvárost, a külvárosba is kimentünk. Térképen nagynak tűnik, de valójában tök simán bejárató gyalog. Ettem falafelt, ittam frissen facsart narancsot, és még nem lettem beteg J A város tényleg nagyon jó, de ezt hosszú lenne leírni. Ja, és persze beköltözünk. A ház egy udvaros, emeletes ház, az emeleten több szoba van, egy és kétszemélyesek, ezeket mind hasonszőrű külföldieknek adja ki a néni. A néni aranyos, sokat beszél, persze nem értjük mit, de tudja jól. Az itt lakó diákok szerint a mi szobánk a legjobb, legalábbis a leghűvösebb – végülis igazuk lehet, mert tök jól átmegy rajta a huzat. De a legjobbak a keresztgerendák – eddig minden arab házban, ahol voltam ilyen nagy farönkök tartják a plafont, nem ronda kifaragott deszkák. Ez nekem nagyon tetszik. Találkoztunk már több arab ismerőssel, de hát egyelőre csak ostobán mosolygunk, mert ha a helyi dialektusba beszélnek, abból egy szót se hallunk ki, de a fuszhát se nagyon értjük. A lényeg a lényeg, minden szuper, úgy érzem, jó helyre kerültem J van egy csomó minden, amit leírhatnék, pl. azt, hogy negyven fok van, éjszaka is harminc, de meg lehet szokni, bár állandóan fürdenék. A közlekedés baromi vicces, mert szerintem kresz nincs is itt, mindenesetre mindenki dudál és megy, zebrák nincsenek, a gyalogosok is ide-oda rohangálnak át az úton (mi is kénytelenek vagyunk), de ezt is meg lehet szokni. Inkább vicces, mint zavaró. Van busz, meg van ún. szervízbusz, ami egy kis 10+2 fős kocsi, aminek nincsenek megállói, akkor áll meg, ha szólok neki. De persze meghatározott útvonalon megy. Lassan telnek a napok nagyon, de nem azért, mert rossz, pont fordítva, annyi minden történik, hogy el se hisszük, hogy még csak másfél napja vagyunk itt. Pedig még így is alig láttunk valamit – és itt nem a kötelező híres megnéznivalókra gondolok, olyat még nem láttunk, hanem megismerni a várost, tudni, hogy melyik kis utca hova vezet, olyan az egész, mint egy labirintus, bár már kezdek kiigazodni rajta, haza pl. már hazatalálok.