Kezdem nagyon otthon érezni már magam itt, eszembe se jut, hogy lehetnék máshol. De az se nagyon, hogy külföldön lennék, hisz egy egész brigád magyarral vagyok együtt. Tulajdonképpen nem történt semmi az elmúlt két napban, mióta nem írtam. A kezem kicsit fájt, ezért bekötöttem, azóta mindenki a kezemmel van elfoglalva, Balázs pedig egyenesen megtiltotta, hogy ma lapátot, seprűt, csákányt, spaklit vagy fogkefét fogjak a kezembe. Tehát gyakorlatilag semmit nem tudtam csinálni a várban, igaz nem volt ma fent sem ő, sem a jobbkeze, úgyhogy ellógtam a Móni szelvényébe, és ott munkálkodtam kicsit, de inkább csak néztem. Kerámiát is mostam, de attól tényleg fájt a kezem. Tegnap vettem rá valami krémet a patikában, ahol a bácsi tökéletesen beszél angolul, és természetesen ezt meg is akarja mutatni, és nem lehet vele arabul beszélni. Bementem, hogy kérek egy Voltarent, aztán ott maradtam vagy fél órát, hogy kiderítse a bácsi, hogy mi a bajom, aztán egy más krémet adott, be is kente jó alaposan, és mondta, menjek holnap is, és bekeni. Hát, nem éltem vele. Elég ügyes vagyok. De irtó vicces fazon. Egyébként meg ásni akarok meg lapátolni. Azért is jó, hogy részt veszek ezen az ásatáson, mert bár már tavaly Caminon is sokat fejlődött a tűrőképességem a mindenféle bogarak irányában, itt meg aztán végképp tovább képezhetem magam. Ahogy ás az ember, vagy épp ládákat emel fel a földről, olyan mennyiségű és annyi féle rovart, pókot, miegymást talál, hogy ideje sincs megijedni. Egyébként engem is meglep a reakcióm egy-egy ilyen láttán – vagyis az, hogy nincs reakcióm. Pedig ha otthon meglátnék egy olyan pókot a falon, amivel itt bármelyik pillanatban találkozhatom, biztos sírva rohannék anyuhoz, hogy ölje meg. A csótányokról nem is beszélve. Skorpiót és kígyót még személyesen nem láttam, de már fordult elő a héten, hogy valaki beléjük futott. Úgyhogy csak idő kérdése. Kár, hogy már kezd nagyon szorítani az idő, minél többet leszek itt, annál nehezebb lesz elmenni. Sajnálom, de az az igazság, hogy nagyon szeretek Szíriában lenni. Tudom, hogy ezt már százszor leírtam, de nem lehet elégszer.