Úgy rohan az idő, hogy szinte már tényleg teljesen megfeledkeztem arról, hogy írjak ide, de most megtöröm hallgatásomat. Bár be kell valljam leginkább azért nem írtam eddig, mivel nem kirándultam sehova, másról pedig nem nagyon szeretek írni. Más felől azért sem, mert nagyon utáltam a januárt, de szerencsére most már annak is vége, és megint egyre jobb itt lenni, attól félek mire május lesz már haza sem akarok menni :) Az idő is kezd lassan javulni, aminek azért is örülök különösen, mivel a fűtőtestem dugójának a fém pöckei beleragadtak a konnektorba amikor kihúztam, úgyhogy már lassan egy hónapja nem tudok fűteni. Tegnap épp túl lettünk az elmúlt fél év legnagyobb esőjén, egész nap zuhogott, a szobámban állt a víz, még a fürdőbe se tudtam úgy kiszaladni, hogy közben ne ázzak bőrig. De ma már süt a nap, és legalább arra jó volt, hogy egy napig nincs szmog és levegőt lehet venni.
A hétvégén lementem Tartusba, mert egy kisebb magyar csapat munkálkodott a várban, gondoltam tanulok tőlük egy kicsit, meg már amúgy is nagyon hiányzott Tartus, a tenger, a vár, stb. A mókás az volt benne, hogy már nem fértem be a kocsiba, úgyhogy egyedül kellett megoldanom a várba való feljutást, ami annyit tett, hogy elbuszoztam Baniasba, hogy ott megpróbáljak rábeszélni egy szervizest, hogy ugyan vigyen már fel a várba. De olyan szerencsém volt, hogy addig küldözgettek a sofőrök Baniasban jobbra balra, míg belefutottam a régészcsapat állandó sofőrjébe (Pizsis), így pedig már nem volt nehéz dolgom, főleg hogy már messziről felismert. Másnap sem volt gond, akkor is egyből találtam buszt, a vicces az volt hogy az feleannyiért vitt fel, mint a Pizsis, aki ugye ismerős... Na sebaj. Kifejezetten élveztem az utazást. Egyszer Tartus és Banias között egy nő kérdezgetett tőlem dolgokat, de volt egy kérdése, amit nem értettem, és mondtam is neki, erre kb. háromszor eljátszottuk azt, hogy elmondta én meg nem értem, majd kérdezgette, hogy Tartusból jöttem-e, amire először igennel válaszoltam, de utólag kiderült, hogy ő arra gondolt, hogy onnan származom-e, mivel nem értette, hogy ha tartusi vagyok akkor miért nem értem amit mond. Végül el kellett magyaráznom neki, hogy azért nem értem, mert külföldi vagyok Ezen nagyon meglepődött, és abba is hagyta a kérdezgetést. (Egy hasonló eset pár nappal ezelőtt itt Damaszkuszban is megtörtént a szervizen, pedig magyarul beszéltem a többiekhez, mégis egy nő megkérdezte, hogy szír vagyok-e. Biztos nagyon elszíresedtek a gesztusaim, vagy nem tudom.) Visszatérve Marqabra. Egy élmény volt látni így télen is a várat, mert a szeptembei szárazság és por után megdöbbentő látvány volt, hogy az egész várat friss, kövér, zöld növényzet és rengeteg apró lila és sárga virág lepte el. Mennyivel jobb lenne ilyenkor dolgozni ott, a hideget leszámítva. :) A levegőről nem is beszélve, már az alatt a két nap alatt is úgy kitisztult a tüdőm, hogy szabályosan nehéz volt levegőt venni, mikor visszajöttem. Pedig azért a hőerőmű és a cementgyár árnyékában biztos ott sincs hegyi levegő. A Tartusba vezető utam nagyon jó volt, azt leszímítva, hogy én voltam a homsi megállóhely fő látványossága, a visszafelé út viszont rémes volt. Még szerencse, hogy a nagy részét sikerült átaludnom. Mivel későn vettem meg a jegyet ezért csak egy fél tizes buszra sikerült kapnom, ami ugyan pontosan indult, valamiért mégis késett másfél órát, így éjjel kettőre sikerült beérni a fővárosba. Erre rátett egy lapáttal, hogy már nem sokkal a cél előtt valami gumi vagy műanyag meggyulladt a buszon, vagy a busz alatt, mellett, fölött, nem tudom, mindenesetre az egész utasteret ellepte az olvadt gumi tömény szaga és füstje. Miután már mindenki fulladozott nagy nehezen hajlandó volt a sofőr kinyitni az ajtókat (menet közben), amitől pedig majd megfagytunk, de mondjuk az még mindig jobb volt. A lényeg, hogy megérkeztem.
Közben pedig az iskola is elkezdődött, amit az első héten nagyon rühelltem, ellenszenves volt az osztály, a tanárnéni borzasztó unalmas, semmi sem tetszett. Most viszont kezd helyreállni a rend. Az osztálytársaimat egyre jobban bírom, és azt a tanárnőt is letettek a negyedikes szintre. Ami viszont megdöbbentő, hogy így az ötödik szinten nagyon bekeményítettek a tanításban. Nincs most már egy állandó tanárunk, az összes tárgyat más tanár tartja, és mind nagyon jó (kivéve az imla, az maradt Salim bácsi...). Még leckét is adnak, nem is keveset. A beszélgetős órán tényleg mi beszélünk, nem a tanár. Jó persze a nyelvtan még mindig nem nehéz, viszont a szövegolvasás és a beszélgetős óra az kifejezetten tetszik, mert olyan elvárások vannak, amiből még lehet, hogy tanulni is fogunk valamit. Ez persze kicsit elszomorító is, hogy itthon is kell vele foglalkozni, hiszen már annyira elszoktunk ettől, de azért örülök neki, mert ez jó. Meg annak is örülök, hogy most elkezdtem érezni a fejlődést, már a beszélgetős órán sem izgulok azon, hogy jajj nehogy felszólítsanak, mert rájöttem, hogy tudok beszélni arabul, ha akarok. Végül is már itt vagyok fél éve, te jó ég. Szóval a lényeg, hogy kezd újra beindulni az élet. A jó hír pedig az, hogy a mostani hétvégével megnyitjuk a kirándulások tavaszi szezonját, úgyhogy remélhetőleg minden héten jobbnál jobb helyekről írhatok, és tehetek fel képeket. :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.