Tegnap egy étteremben vacsoráztunk, András-búcsúztatás céljából. Volt lencseleves, amit soha nem gondoltam volna, hogy fogom szeretni, de csalódnom kellett – magamban. Ez tényleg jó cucc, zöld trutyi sok-sok citrommal és pirított izével. Aztán ettünk lepényt tunkolósokkal – fokhagymakrém, hummusz, padlizsánkrém (az egyetlen ami nem ízlett), meg valami fasírtot és sajtos táskát is ettünk – mindezt nagyjából ketten a Mónival, meg is lett a böjtje. Nagyon finom volt egyébként, azt hiszem nem lesz gondom az arab kajákkal. Mónival elmentem venni buszjegyeket Tartusba. Először ültem taxiba hurrá. A közlekedés még mindig vicces, ha eddig az olaszokra azt mondtam, hogy kaotikusan vezetnek, akkor a szírekre már nincs is jelző. De az a hihetetlen, hogy nem mennek egymásnak az autók, pedig nagyon durván egymás elé, mögé, mellé vágnak. Ennek ellenére kevésbé érzem magamat életveszélyben a kocsiban, mint otthon, mert nem mennek gyorsan, és tudom, hogy nem is fognak ütközni, ügyesebbek annál. Az állomás kint van eléggé a külvárosban egyébként, nem a legszebb helyen… De az igazi káosz aztán ott van. Ahhoz, hogy bejuss az „állomásra” egy állandóan csipogó fémdetektoron kell átmenni, és a táskát átpasszolni egy ilyenen, aminek az a következménye, hogy az emberek, mint az őrül tülekednek át az egy szem kapun, hogy nehogy a csoamgukat valaki lenyúlja, mire átérnek. A tülekedés a jegyvételnél is megy ám nekik, nem kell félteni őket. Itt nincs olyan, hogy sor (sorszámról ne is beszéljünk, mert az már durva lenne). Nem fogják fel, hogy kétszer olyan gyorsan haladnának, ha nem egymás szájában állnának és próbálnák a másikat ellökni az ablaktól. Aranyosak. Este elmentünk egy jemeni étterembe, ahol a földön kellett szőnyegeken ülni (heverni) és nagy tálon kaptuk az isteni finom fűszeres rizst, meg kell tanulnom, és az isteni finom sült csirkét, még finomabb lebenes-mentás és csípőspaprikás szószokat. Hmm, nagyon fincsi volt, kár, hogy össze van szűkülve a gyomrom, és alig tudtam enni, négyen két tálnak a felét sem ettük meg hehe. Ezt a kaját egyébként valahogy a föld alatt ilyen nagy vermekben sütik, együtt a rizst a hússal, be is mentünk a konyhába megnézni, bár pont nem volt felnyitva, hogy belelássunk.