Szeptember elsején elkezdődött a Ramadán. Egészen addig nem is lehetett tudni, hogy most elsején vagy másodikán lesz-e, mert két megbízható vallástudósnak kellett megállapítania, hogy a Hold állása szerint mikortól kezdődik a hónap. Legalábbis én ezt hallottam. Egyébként egyelőre semmiben sem érzékelem, hogy elkezdődött, főleg, hogy a keresztény negyedben lakom J Viszont elsején reggel meglepően szép volt a müezzin éneke, bár a Ramadán kezdetét jelző ágyúlövést nem hallottam, pedig direkt figyeltem. Ma először, tehát a harmadik éjszakán nem ébredtem fel a reggeli imára szólító recitálásra. (Azóta sem ébredek fel rá.)

A város végre kezd ismerőssé válni, már bárhonnan hazatalálnék, legalábbis ha eljutok az óvárosba J Már vannak fontosabb helyek (bolt, pékség, bank, gyümölcsleves) miket szintén tudok, hogy hol vannak. Találkoztunk már néhány emberrel, akik majd hasznunkra válhatnak, elsősorban beszélgetés céljával. Vettem angol-arab szótárat végre, és egy tankönyvet a helyi dialektushoz. Most már bennem van, hogy úgy beszélnék, de mégis megkukulok, ha kellene, pedig még el is tudnám mondani, amit akarok. Az éltet, hogy talán mindenki így kezdi J

A meleg még mindig szörnyű, de azt hiszem ezt nem kell részleteznem. Napközben halál, éjszaka halál, reggel, amikor a müezzin kelt, nem halál, végre kiélvezhetem, hogy kicsit fázom. Bár lehet, hogy most már nem fogok mindig felébredni rá, és akkor elmarad ez a nagyszerű élmény. Hiányozni fog. Most megyek, mert kint ülök az udvaron, és besötétedett, ez pedig azt jelenti, hogy bárhol felbukkanhat egy csótány.