Sikerült még egy fantasztikus hetet töltenem Tartusban, mielőtt végleg vége mindennek - az én időmnek és az ásatásnak. Hát, nem kell sokat ragozni, iszonyú jó volt megint, nagyon érdekes dolgokat csináltam ott, és a többiek is, rengeteg nagyon érdekes emberrel beszélgethettem. Megint beteg lettem, immár másodszor, de most egy nap alatt kigyógyultam belőle, mert sikerült elég hamar diagnosztizálni. Azóta nem is ettünk Marqabban, mert betelt a pohár, hihi. Nem baj, a shaorma úgyis mindent visz, annyira finom. Sajnos amilyen jó ott lenni, olyan rossz visszajönni. Nem mintha nem lenne jó Damaszkuszban lenni, azért még mindig lényegesen jobb, mint azoknak, akik haza mennek, és mehetnek újra dolgozni, tanulni, stb, a sok búskomor depressziós magyar közé. De azért nekem is rossz, mert hiányzik az egész. Na sebaj, nincs sírás, nincs panaszkodás, élvezem azt, hogy itt vagyok, és holnap végre elkezdődik a suli is, úgyhogy történik valami Damaszkuszban is. Egyelőre ennyi, most nincs türelmem többet írni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.